Simon Zoltán, biológia-testnevelés szakos tanárunk idén tizedik alkalommal vett részt a 2017. március 23-26. között megrendezett 10. BSI Balaton Szupermaratonon. Egyéni indulóként, Magyarországon mindössze hatan mondhatják el magukról, hogy a 2008 óta megrendezésre kerülő versenyt sikeresen teljesítették. Gratulálunk neki, büszkék vagyunk rá!

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, 2017. március 15-én, nemzeti ünnepünk alkalmából, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át. Magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként kitüntetésben részesült dr. Fejér Lászlóné intézményvezetőnk. Gratulálunk neki!

Monár Orsolya Anna tanárnőnk 2016-ban a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasaként fél éven keresztül a Brazíliai Magyar Segédegylet (Jaraguá do Sul) munkatársaként tanított magyar nyelvet és szervezett  hagyományőrző kulturális programokat Brazíliában diaszpórában élő magyaroknak. Büszkék vagyunk hagyományőrző és magyartanári munkájára!

http://www.korosiprogram.hu/osztondijasaink/molnar-orsolya-anna

Palancsa Zoltánné tanítónőnk 2013-ban Németh László-díjat kapott. Ez az oktatási miniszter által adományozható egyik szakmai elismerés, mellyel tanítónő kollégánkat jutalmazták. Azoknak az általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktató-nevelő munkát végző pedagógusoknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek. Gratulálunk neki!

dr. Fejér Lászlóné, a Budavári Általános Iskola igazgatója 2010-ben Budavári Virág Benedek-díjat kapott. Matematika-fizika szakos tanárként pályáját a Budavári Általános Iskolában kezdte, azóta az iskola pedagógusa, majd igazgatója lett. Gratulálunk neki!

Copyright ©2024 Budavári Általános Iskola. Education Zone | Developed By Rara Themes. Powered by WordPress.