Váradi Zalán Vince 4. a osztályos diákunk április 19 -20 között részt vett a 2-ik Kerület UFC U 10 csapatával a München Trophy-n, a Müncheni Nemzetközi Focitornán. 16 csapatból bronzérmesek lettek. Zalán büszkén élte meg az eseményt: „Anya, mi képviseltük Magyarországot!”.
Gratulálunk Zalánnak és csapatának a szép eredményhez! Büszkék vagyunk Rá!
Szeretnénk büszkén tudatni, hogy Tiringer Dávid (5.a) a Hebe Kft. Spiel und Gewinn! országos német nyelvi levelező versenyén, junior 2 (B1) szinten 9. helyezést ért el.
A jelentkezők között ezen a nyelvi szinten idén is ő volt a legfiatalabb, a következő három versenyző a Thomas Mann Schule (Budapesti Német Iskola) hetedikesei voltak, akik közül kettő legyőzte őt, egyikőjüket pedig maga mögé utasította. A legtöbb tanuló azonban a 9-12. osztályból került ki.
Mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá!
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Márai Sándor Könyvtára a 125 éve született Szabó Lőrinc emlékére meghirdetett egy rajzpályázatot, a költő Hajnal a nagyvárosban című versének illusztrálására. Hatalmas büszkeség, hogy Horváth Henrik (2.a) első helyezést ér el a második évfolyamosok között, Kohut Emma (7.a) harmadik, Pintér Lilla (7.a) pedig második helyezést ért el a 7-8. osztályos korcsoportban. Mindannyian oklevelet és könyvjutalmat kaptak a május 8-i eredményhirdetésen, szívből gratulálunk nekik!
Zrínyi Matematikaverseny legjobb eredmények
Alsóban: Csetényi Aporka (3. osztály)
Felsőben: Molnár Konrád és Molnár Edmund (5.b) és Máté Hektor (8.a)
Vincze Erik (7.a) a Herman Ottó Biológiaverseny kerületi 4. helyezést ért el.
Büszkék vagyunk Rá! Gratulálunk! Szép teljesítmény!
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny – legjobb eredmények
5. évfolyam
Csépány Alíz
Csonka Liza
Lukács Botond
6. évfolyam
Árvai Viola
8. évfolyam
Palotai Kira
Rónai Zorka
Sólyom Bertalan
Bolyai Természettudományos Csapatverseny – területi forduló
IV. helyezett lett a 4.a osztály „Gyorscsigák” csapata:
Kis Kátya
Simon Enikő
Gilincsek Nándor
Lengyel Soma
Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti verseny – kerületi forduló
Ludmány Adorján 5.a – 3. helyezés
Surányi Zita 6.a – 2. helyezés
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny eredmények
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – területi (Közép-Buda) forduló első 10-be jutott csapatai 3.a osztály 2 csapattal a 9. és 10. helyen, a 4.a csapata a 2. helyen, az 5.a osztály csapata a 10. helyen, a 8.a-s csapat a 9. helyen végzett.
A 4.a bejutott az országos döntőbe, ahol 81 továbbjutó közül a 22. helyet szerezte meg.
Felkészítő tanárok: Bihari-Biró Brigitta, Hadobás Viktória, Móring Endréné, Tóth Erika
3.a csapata – Sasok – 8. hely
Nagy Panna
Sámi Borbála
Végh Lotti Dóra
Menők – 9. hely
Novák Ádám
Galgóczy Minka
Csetényi Aporka
4.a csapata – Sarki rókák – 2.hely – országos döntőbe jutott
Simon Enikő
Sárossy Johanna
Dévai-Lantos Lilla
Cser Emma Mara
5.a csapata – Einsteinek – 10. hely
Kirkovics-Gere Adél
Illyés Csaba
Pásztor Anna Rebeka
Csépány Alíz
8.a csapata – Tubicák – 9. hely
Rónai Zorka
Illyés Lilla
Máté Hektor
Bálint Gergely
Tangram kirakó verseny
A tangram kirakó versenyen 48 tanuló vett részt az alsó tagozatról és az 5. évfolyamról. A tavalyi Rubik kocka kirakó verseny után ismét sikerült egy nagyon jó hangulatú, izgalmast versenyt rendeznünk. A feladatokat differenciáltan állítottuk össze évfolyam szinten, illetve különböző fordulóknak megfelelően. Évfolyamonként a legjobb három logikai kirakót kapott, mellyel a következő évi versenyt szerettük volna előkészíteni. A gyerekek lelkesen jöttek a versenyre, és a legjobbaknak csendben drukkoltak a verseny utolsó fordulóiban. Biztosan várják már a következő logikai megmérettetést.
Köszönjük a szervezést Bencze Andreának és Loránt-Tivadar Rékának!
Eredmények:
4. évfolyam:
I. Zsifkovits Olivér, Cser Mara
II. Székely-Körmöczy Réka
III. Kis Kátya
3. évfolyam
I. Csetényi Aporka
II. Cserjés Mira Csenge
III. Gál Hanna
2. évfolyam:
I. Mezei Kristóf
II. Borbély Benedek András
III. Kárpáti Blanka
5. évfolyam:
I. Szőnyi Dóra
II. Vadai Anna
III. Harsányi Hugó, Torma Karolni
TÖKFARAGÓ VERSENY
I. HELYEZETT
Velez Lana (2.b), Velez Zoé (4.a)
II. HELYEZETT
Batics Mirkó (6.a), Marada Márk (1.a), Lengyel Soma (4.a), Szemerédi Zoé (2.a)
III. HELYEZETT
Bély Boglár (1.a), Lacz Botond (4.a), Turkus Samu (1.a)
SÜTI VÁSÁR
I. HELYEZETT
Sipos Attila (5.a), Sipos Benedek (3.a), Berky Bence (4.a), Árvai Máté (2.a)
II. HELYEZETT
Nagy Péter (2.b), Pórffy Panni (4.b), Csonka Liza (5.b), Csonka Zara (2.a)
III. HELYEZETT
Borbély Benedek (2.b), Szőnyi Dóra (5.b), Szőnyi Julianna (2.a)
KÜLÖNDÍJ
Denney Lotti (2.b) és Denney Mili (2.a)
JELMEZ VERSENY
Gálbory Miksa (4.a)
Daragó Dániel (3.a)
Tausz Eliza (1.a)
FŐKÉPFIBI természettudományi csapatverseny eredménye
I. HELYEZETT
Hulladéksziget csapata
Adamik Zalán 6.b, Bora Jázmin 5.a, Németvölgyi Donát 8.a, Máté Hektor 7.a
II. HELYEZETT
Favágók csapata
Gyalog Dorottya 5.a, Szili Anna 6.a, Tatár Félix 7.a, Nánási Zoltán 8.a
III. HELYEZETT
Föld csapat
Peres Maxim 5.a, Mátéffy Mária 6.a, Palotai Kira 7.a, Tari-Kardos Krisztián 8.a
Csere Jeromos (2.a) a kerületi mezei futóversenyen egyéniben 1. helyezést ért el.
Büszkék vagyunk Rá! Gratulálunk! Szép teljesítmény!
Lengyel Soma iskolánk 3.a osztályos tanulója képviselte osztályát és iskoláját a Vivicitta maraton futóverseny 7 km-es távján.
Büszkék vagyunk Rá! Gratulálunk! Szép teljesítmény!
Kedves Zoltán, nyolcadik osztályos tanulónk a Budapest Jégkorong Akadémia U16-os csapatának kapusa részt vett a Miskolcon megrendezésre kerülő DHJ III. DVTK Icehockey Elite cup jégkorong tornán 2024.04.25-28. között. A tornán Mukit választották a legjobb kapusnak és a torna legjobb játékosának is. Gratulálunk, büszkék vagyunk rá!
Zrínyi Matematikaverseny megyei forduló
A legjobb eredményt elért tanulóink:
Simon Enikő 3.a
Bereczky Abigél 3.a
Máté Hektor 7.a
Gratulálunk a szép eredményhez! Büszkék vagyunk Rátok!
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – területi forduló 1. helyezett csapata (3.a osztály)
Simon Enikő
Bereczki Abigél
Sárossy Johanna
Cser Emma Mara
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – területi forduló 6. helyezett csapata (8. osztály)
Máté Hédi
Fülöp Milán
Németvölgyi Donát
Pleschinger Gergely
VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY
Versmondás
1-2. osztály
I. Zsifkovits Olivér (2.b)
II. Sámi Borbála (1.a)
III. Nógrádi Mici (2.a)
3-4. osztály
I. Kleman Lili (4.a) és Bora Jázmin (4.a)
II. Nagy Viktória (3.a)
III. Kovács Emma (3.a)
Prózamondás 3-4. osztály
I. Csépány Alíz (3.a)
II. Holló Izabella (3.a)
III. Kirkovics Gere Adél (3.a)
Felső tagozat:
Próza: I. Szili Panni (5.a)
Versmondás: I. Adamik Zalán (5.b), II. Zrínyi-Gál Emese (5.a), III. Bencsik-Hantos Mátyás (6.b)
Idén egy új csapatversenyt szervezett a humán munkaközösség a felső tagozatos diákoknak. A Nyelvhasználati verseny csapatai egy-egy évfolyamból tevődtek össze, így mindenki a maga tudását tehette hozzá.
Szervező Molnár Orsolya Anna tanárnő. Köszönjük Neki ezt az új színt a versenypalettán.
Gratulálunk a dobogós csapatoknak!
A Zrínyi Matematikaversenyen kiváló eredményt értek el tanulóink:
Sárossy Johanna 2.a
Simon Enikő 2.a
Szemerédi Lilla 4.a
Gratulálunk a szép eredményhez! Köszönjük tanáraiknak a felkészítést!
Kerületi Kaán Károly verseny 6. évfolyam 2. helyzett Bojtos Bendegúz 6.b, 3. hely holtversenyben Molnár Erik 6.a.
Mindketten továbbjutottak a fővárosi fordulóra. Gratulálunk!
A Petőfi Emlékév kapcsán pályázatot hirdettünk egy Petőfi-vers megzenésítésére.
I. helyezést ért el Bencsik-Hantos Mátyás 6.b osztályos tanuló, a II. helyezést ért el Kreil Míra 3.a osztályos tanuló. Gratulálunk!
Palotai Kira 6.a osztályos tanuló a kerületi Szép Magyar Beszéd versenyen az 5-6. évfolyamos kategóriában I. helyezést ér el.
Gratulálunk a szép helyezéshez!
Németvölgyi Donát a Balassagyarmaton megrendezett Gokart versenyen az alábbi helyezéseket érte el:
időmérő 2.,
sprintfutam 1.,
főfutam 1.,
fordított 3. helyezés.
Gratulálunk és további sikereket kívánunk! 🙂
A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny területi fordulóján a 7. osztályos csapat 5. helyezést ért el! Gratulálunk és nagyon büszkék vagyunk Rátok! 🙂
Csapattagok:
Máté Hédi
Németvölgyi Donát
Fülöp Milán
Pleschinger Gergely
Németvölgyi Donát a Balassagyarmaton megrendezett Gokart versenyen az alábbi helyezéseket érte el:
időmérő 2.,
sprintfutam 1.,
főfutam 1.,
fordított 3. helyezés.
Gratulálunk és további sikereket kívánunk! 🙂
TÖBBPRÓBA DIÁKOLIMPIA 2022. ŐSZ
CSAPAT
I. KORCSOPORT FIÚ
3. Budavári Általános Iskola
I. KORCSOPORT LÁNY
3. Budavári Általános Iskola
II. KORCSOPORT FIÚ
3. Budavári Általános Iskola
II. KORCSOPORT LÁNY
3. Budavári Általános Iskola
III. KORCSOPORT FIÚ
3. Budavári Általános Iskola
III. KORCSOPORT LÁNY
4. Budavári Általános Iskola
III. KORCSOPORT FIÚ
2. Budavári Általános Iskola
TÖBBPRÓBA DIÁKOLIMPIA 2022. ŐSZ
EGYÉNI
II. KORCSOPORT FIÚ
3. Nagy Benedek András – Budavári Általános Iskola
III. KORCSOPORT FIÚ
1. Istvánffy Leonárd – Budavári Általános Iskola
MÁTÉ HÉDI, MEZŐ BARNABÁS, LUKÁCS JUSZTIN, NÉMETVÖLGYI DONÁT (6.b) a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny területi fordulóján 5. helyezést ért el.
MEZŐ BARNABÁS (6.b) a Bebras: Nemzetközi informatikai és számítógép-készség versenyen első helyezést ért el.
CSAPODI ZSUZSANNA, KONCZ DOMONKOS (4.a); MEZŐ BARNABÁS, LUKÁCS JUSZTIN (6.b) a Zrínyi Országos Matematikaverseny I. fordulójának legjobb eredményt elért tanulói.
XXX. Országos Természet- és Környezetismereti Verseny iskolai fordulójának első 3 helyezett tanulója:
I. JUHÁSZ ZSOMBOR
II. MOLNÁR ERIK
III. HORVÁTH SIMON
A kerületi versenyen JUHÁSZ ZSOMBOR II. helyezést ért el, így részt vesz a fővárosi fordulón.
RÓNAI ZORKA (5.a) I. helyezést, ORCZY LILI (8.a) III. helyezért ért el a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóján.
GACSÁJI MAJA (8.o), MEZŐ BARNABÁS (6.b) I. helyezést ért el a kerületi matematikaversenyen.
PALOTAI KIRA (5.a) I. helyezést ért el a kerületi vers- és prózamondó versenyen.
GACSÁJI MAJA (8.o), MEZŐ BARNABÁS (6.b) I. helyezést ért el a kerületi matematikaversenyen.
MEZEI FUTÓVERSENY EREDMÉNYEI
I. KORCSOPORT LÁNY
2. Holló Izabella
I. KORCSOPORT FIÚ
2. Szarka Maxim
I. KORCSOPORT LÁNY
2. Bereczky Dóra
I. KORCSOPORT FIÚ
2. Istvánffy Leonárd
CSAPATEREDMÉNYEK
I. KORCSOPORT LÁNY
2. Budavári Általános Iskola
Holló Izabella, Pásztor Anna, Csépány Alíz, Veres Karolina
I. KORCSOPORT FIÚ
2. Budavári Általános Iskola
Szarka Maxim, Csere Samu, Gaffarini Erik, Pomozi-Soós Ádám
I. KORCSOPORT LÁNY
2. Budavári Általános Iskola
Bereczky Dóra, Zrínyi Gál Emese, Bojtos Fióna, Pomozi-Soós Nadin
I. KORCSOPORT FIÚ
2. Budavári Általános Iskola
Istvánffy Leonárd, Kreil Vilmos, Palkovics Tibor, Nagy Benedek
III. KORCSOPORT LÁNY
4. Budavári Általános Iskola
Vecsey Hanga, Eze Lilien, Csapó Dorka, Máté Hédi
III. KORCSOPORT FIÚ
3. Budavári Általános Iskola
Kővári Hunor, Ogura Sion, Bojtos Bendegúz, Pleschinger Gergő
I. KORCSOPORT FIÚ
2. Budavári Általános Iskola
Bereczki Csongor, Mező Dávid, Kormos Dani, Patassy-Sanchez Alexander
Iskolánk tanulói, Hanifa Leila 7.a osztályos, Hábel Eszter 5.a osztályos, Doroginyin Szonja 4.b osztályos, Vigh Szofi 4.a osztályos és Eze Lilien 2.a osztályos tanulók 2019. április 5-én részt vetteka SZPA Viktória kupán, ahol GÚLA kis formációban I. helyezettek lettek. Gratulálunk nekik!
Kis Luca Sára 6 éve szinkronúszik a belvárosi Honvéd színeiben. Heti 4-szer két órás edzésen vesz részt, ahol szárazföldön és a vízben is gyakorolják az elemeket, formációkat, úsznak és nyújtanak. Az elmúlt 6 évben számos országos és nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést a kötelező elemekkel (több mint 20 érmet gyűjtött).
1 éve már mini páros számban is indulnak a korcsoportjában és a tavalyi monori versenyen aranyérmesek lettek. A decemberi Honvéd kupán – annak ellenére, hogy összevont korcsoportban indult az egyéni versenyen – az ezüstérmet sikerült megszereznie!
Nagyon büszkék vagyunk rá elszántságáért, szorgalmáért és kitartásáért!
A Magyar Vívó Szövetség 2019. március 29-én negyedik alkalommal rendezte meg az Országos Sulivívó Találkozót, valamint ezzel egybekötve harmadik ízben került sor az Országos Sulivívó Diákolimpia küzdelmeire, melyen a Budavári Általános Iskola vívószakkörösei vettek részt. Tanulóinkat Kósa Miklós, a Pézsa Tibor Vívóakadémia és a Vasas SC edzője készítette fel a játékos megmérettetésre, melyre nagy örömmel és ügyesen készültek. Tanulóink találkozhattak iskolánk büszkeségeivel, volt tanítványainkkal: Márton Anna világbajnoki bronz érmes kardvívónkkal és Imre Géza világbajnok és olimpiai ezüst érmes párbajtőrözőnkkel.
Iskolánk 7. osztályos tanulója, Frommer Éva kb. 5 éve vív, 4 éve az UTE színeiben vesz részt rangos versenyeken. A 2019. február elején Esztergomban megrendezett Országos Balassi Kupán korcsoportjában mind újonc női tőr, mind serdülő női tőr kategóriában II. helyezést ért el. Gratulálunk neki, büszkék vagyunk rá!
Egy rangos ausztriai Nemzetközi Futball Kupán vett részt 3. b osztályos tanulónk, Almamoni Nathaniel az MTK csapatával.c32 induló csapatból a rangos 9. helyen végeztek a tornán. Köszönjük az MTK Szövetsége által közzétett publikációt és gratulálunk!
Összesen 117-en neveztek be a Csíkszeredai Városnapok keretében megrendezett amatőr úszóversenyre. A Csíki Csobbanó uszodában hét korosztályban mérték össze tudásukat az indulók. A résztvevők között volt iskolánk 3.a osztályos tanulója, Szász Vince, aki U10-es korcsoportban 25 méteres gyorsúszásban 2. helyezést ért el. Gratulálunk neki, büszkék vagyunk rá!