Budapest 100

Budapest 100 – Ez a ház is ünnepel!

Május 14-én iskolánk is csatlakozott a Budapest 100 építészeti-kulturális fesztiválhoz. Igazi közösségi élményt ígért, így belevágtunk!

10 és 15 óra között sokszínű kínálattal vártuk a vendégeket.

A földszinten iskolatörténeti kiállítás várta a látogatókat, amely az év végéig megtekinthető. A helytörténet mellett az elmúlt 50 év életképeiből is szemezgettünk. Az iskolatörténeti bevezetőt két alkalommal angolul is hallhatták a 8. osztályos tanulóktól. Köszönet Lévai Márta tanárnőnek és Papp Roland tanárúrnak a felkészítésért!

Óránként iskolabejárás indult személyes élményekkel fűszerezve.

Az udvaron elsőként Lévai Márta tanárnő vezetésével a diákok a Jerusalema-t táncolták, majd Klimenko Margarita tanárnő tanítványai akrobatikus rocky előadása következett. Innentől kezdve óránként az I. emeleti galérián szintén a zenéé volt a főszerep.

2. évfolyamos diákjaink népdalokat adtak elő a Farkas Ferenc Zeneiskola tanszakvezetőjének, Balogh Anikónak a vezetésével. Az előadásnak nagy sikere volt. Köszönjük a felkészítést!

A megfáradt látogatók klasszikus muzsikában is gyönyörködhettek. Vendégünk volt Adamik-Szénási Mónika gitárművész, aki fiaival, Zalánnal (4.b) és Kolossal (2.b) lépett föl.

Két hegedűművész édesapa is elfogadta felkérésünket: Sárossy Péter és Horváth Róbert. Előadásukkal mindenkit elvarázsoltak. Ráadásként Horváth Róbert lányával, az 5.b osztályos Horváth-Legát Boglárkával is fellépett. Megható volt a közös előadás!

A látogatóknak nyitott vendégkönyvbe számos elismerés, dicsérő szó került! 🙂

Programban résztvevő kollégák:

Mátéffyné Gál Zita

Draskóczi Anett

Gál Anna

Ozvaldikné Takács Beáta

Fehér Ágnes

Natratics Adrienn

Lévai Márta

Papp Roland

Köszönöm a programban résztvevő diákoknak és pedagógusoknak a lelkes, odaadó munkáját! Sikeres nap volt! Sokáig emlékezni fogunk rá!

[integrate_google_drive id=1]